Ma azzal a tudattal mentem suliba, hogy ez az utcsó nap =)
Az ofőnk bezudított 27 gyereket a 15 férőhelyes számgép terembe. Hát rohadt kényelmetlen, ahogy 3-man ültünk egy széken, és hárman 20 féle dolgot akartunk megnézni, de azért elvoltunk :D Aztán meg kellett nézni pár ovis éneklését vagy táncikálást. a táncikálás része még elment, de az éneklés rosszabb volt, mint a megaszar... :D Az utána lévő órában jól elvoltunk, mint a befőtt, utána, meg kimentünk az angol tanárral és megjegyezte angolul, hogy milyen kis "cuki" vagyok... -.- :D Unatkozásunkban homokvárat építettünk, és össze homokoztuk egymást, és homokosak lettünk xD Ja és a cipőm még most is buzi :D Aztán hazamentünk, és elkesztem készülődni a nyolcadikosok ballagására. Rohadt melegem volt. De nem csak nekem, mindenkiről folyt a víz. Egy csomóan sírtak, és én is majdnem. Pedig ez a nyolcadikos csapat nem is hiányzott annyira. Csk ahogy láttam, hogy az elöttem lévő két csaj egymást megölelik, és könnyekben úszik a szemük. Ahogy egy gyönyörű, de egyben szomorú dalt ad elő az egyik ballagó huga.. Meg a gondoloat, hogy gyakorlatilag soha többet nem fogják látni egymást.. De aztán valahogy legyűrtem, mert gyűlölök mások elött sírni. Én inkább erős, határozott egyéniség vagyok, mintsem érzelgős. Hazamentem, kajáltam, tvztem (hungarikum), és aztán leültem netezni. Ja és melegem van, mert még mindig itt a buzi cipőm xD
Jóccakát mindenkinek, és ne horkoljatok ^^